Panka blogja:)

Firenze 1984. X. 12.

Mivel ofő megemlítette irodalmon, hogy mindenkinek kint van a blogján ez az aranymondás, gondoltam, én se maradhatok le. Valahogy így hangzott: f-fel kezdődik és sz is van benne.  Mi az? Ugye ti is a falanszterre gondoltatok?!?

Ma megint fociztunk tesin, és megint kapus voltam. Tegnap részt vettem egy elméleti kapusedzésen, így már a háló előtt állva tiszta profi voltam:) 3:4-re nyertünk, ami annyira nem jó, de a lényeg a győzelem. Lehetett volna jobb is, mondjuk, ha a Zsuzsi nem rúg egy öngólt. Mert az elsőjét kivédtem, a másodikat már nem sikerült.:(  Egyébként meg ezek szerint nem is vagyok annyira anti-sportember. xD

Biosz TZ: hát ezt inkább hagyjuk. Túl vagyunk rajta, innen már nem múlik rajtam semmi. A Máté meg egyébként nem szól hozzám hétfő óta.:( Lehet, hogy egy kicsit jól sikerült neki megmondanom, hogy szálljon le rólam. :( Tényleg neki van blogja? Szívesen megnézném, érdekelne.

És csak a félreértések elkerülése végett: semmi bajom sincs azzal, akinek szőke színű haja van. Azt már nehezebben viselem, ha valaki belülről szőke, és még rá is játszik. De őket is hősiesen tűröm, hiszen én is lehet, hogy az vagyok...

Két napba telt. Egyszer majdnem eltüntettem a blogomat. Máskor az összes jobb oldali oldaldobozt. De megjevítottam. Igaz, hogy a kedvem még az élettől is elment, már majdnem felhívtam a Sue-t, de most úgy néz ki, hogy megcsináltam! A jobb oldali hasáb tetején van a HASIZOMEDZÉS! ;) nevű doboz, alias a nap vicce. Elvileg minden éjfélkor vált. Hogy ez sikerült-e, erről csak holnap tudok nyilatkozni. Mindenesetre ma van egy vicc! Jó nevetést!

Tegnap végre elérkezett a várva-várt pillanat, amikor is színházba mentünk.:) Sajnálatos módon, nem mehettünk Bogival zeneirodalomra, de hát az élet se mindig móka és kacagás, majd csak ezt a sorscsapást is kibírjuk valahogy!:)

Kettős érzések vannak bennem: egyszer a Hedvig hangja miatti csalódásom, szerintem ilyen mély hanggal nem lehet 100%-osan hitelesen eljátszani egy 14 éves kis csitrit. Másfelől meg ott van bennem, a bravúros színészi alakítások (főleg Hedvig, Relling, meg Molvik), a szuper rendezői ötletek... A zárókép az egyszerűen zseniális volt! Én kicsit másképp képzeltem el, de hát ezért vagyunk különbözőek. Azt azért sajnálom, hogy a padláshelyiség nem volt berendezve, nem látszottak az állatok.:( De az öreg Ekdal plüssnyuszija tetszett!:)

Összességében jó volt  (és ez a lényeg), de nem ez volt életem legpozitívabb színházi élménye. Mindenesetre én várom a következőt!:):):)   /Mikor megyünk?/

A hangulat egyébként nagyon jó volt, ugye csajok? >Nyalókaparti.<  És kaptam a Rékától egy annyira édes csiga-bigát! Köszönöm Réka!:) És nyílt napon találkozunk!

Példázat a kisfiúról, aki elvesztette a kesztyűjét

Gondoltam írok pár sort, jelezve, hogy nem haltam meg.

Kedden törifakton volt vita.:) Apa belepakolt egy tök szőke csoportba, ezt azt hiszem nem kell tovább részleteznem (szeretlek apa!). A vita témája az volt, hogy a déloszi szövetség tagjai által fizetett adóból a hadsereget fejlesszük-e vagy építkezzünk Athénban. Természetesen én voltam a csapat szószólója, amelett kellett érvelnem, hogy kultúrálódjunk. Megnyertem a vitát!:) Thamoszt osztrakiszmosszal száműztük 10évre Athénból. A másik vita meg a metoikoszok polgárjogáról szólt, Kannosz és Álmosz érveivel. Kannoszt is száműzték, de ő azzal a felkiáltással hagyta el Athént, hogy 10év múlva visszajön...

Tegnap németen Geiszelhardt tanárnő, azt mondta rám, hogy "Planka", így megvan az új nevem is: Plankton by Máté.  Kezd idegesíteni, hogy mindig engem szivat... De ma készültem órára: 5db radírral érkeztem...:)

Túl vagyunk a világirodalmon, megírtuk a TZ-t, amit inkább nem részleteznék... Most magyar rész jön: Az ember tragédiája, ami nekem speciel eddig nagyon tetszik, úgyhogy biztos fogok írni róla! Ha kell, ha nem. Aztán, hogy megvan-e a kötelező 15bejegyzésem világirodalomból, azt nem tudom: számolja meg valaki, ha unatkozik!:)

A mai nap meg tök jól indult, aztán most meg tök rossz lett.:( Mélységesen mélyet csalódtam egyes osztálytársaimban.:(

Ez a dráma tetszet.:) Értettem a történetet, meg lehetett jegyezni a szereplők nevét és még érdekes is volt.
Az alapszitu röviden annyi, hogy van egy minden lében kanál Gregersünk, aki abban a kórban szenved, hogy  azt hiszi, neki kell megváltania a világot. Nincs olyan dolog, amiről nem tudhat, nincs olyan ügy, amibe bele ne szólhatna akár szavakkal, akár tettekkel. Nos, ennek a Gregersnek az az elve, hogy minden házasságnak az őszinteség az alapja. (Most erről nem nyitok vitát, hogy mennyire van igaza, avagy sem, a lényeg, hogy van benne valami. De ha mindent tudunk a másikról, unalmassá válhatnak a hétköznapok. Szóval az nem baj, ha APRÓ titkaink vannak.)
Na tehát, Gregers elhívja sétálni Hjalmart, régi jó barátját (speciel másfél évtizede nem találkoztak, úgyhogy tényleg régi), s a városi túra közben megejt egy rögtönzött felvilágosító órát. Elmeséli Gina kalandját az öreg Werlével. Hjalmar ekkor döbben rá, hogy Hedvig nem is biztos, hogy az ő lánya...
Az őszinte alapok megvannak. Mégis a házasság mintha befuccsolni látszana. Gregers elve megdőlt. Hjalmar ellöki magától (nevelt)lányát, aki aztán tényleg nem tehet semmiről. (Mondják, hogy a gyerek választja meg, hogy hova születik, azt hiszem Hedvignek ebbe a családba kellett születnie.) Hedvig nem igazán érti, hogy mi történt, nem érti, hogy miért taszítja el apja magától. Nagy áldozatra készül: lelövi a vadkacsát, a mindenét, ezzel mutatva ki szeretetét apja iránt. Felmegy a padlásra, azonban nem a kacsára fogja a fegyvert, hanem maga ellen fordítja.
Az értelmetlen halálnak egyik szép példája. Vagy mégsem? Hiszen Hjalmar és Gina a gyászban kibékülnek (esetleg ezért született ebbe a családba), s most már egy őszinte alapokon álló házasságot tudnak felépíteni. Relling doktor azt mondja: Hedvigre egy év múlva már senki sem fog emlékezni. Ez durva. Megvétózom. Ha egy édesanyának ott kell állnia a gyereke koporsója felett, biztos, hogy mindennap eszébe fog jutni. Ezt nem lehet elfelejteni! És Hjalmar agyából se fog kitörlődni, hogy mit tett érte Hedvig…

Háát... a mai nap nem indult túl különlegesnek. Sokáig aludtam, rohantam a buszra, mert mndig sikerülne lekésnem, első szünetbe csövezés a matekfaktosokkal, öten megkérdezik, hogy mi van, átjöttem matekra. Kezdem unni.:( Aztán Salgó tanárnő rávett, hogy menjek matekversenyre. Világszégyen... Majd amikor ezt megtudta Kálmán Attila közölte velem, hogy egyszer még matektanár leszek. Vérig sértés.

Az egyéni törifaktomon meg olyan dolgot csináltunk apával, hogy nem tudom: örüljek vagy dühöngjek-e. Ezt tessék NEM félreérteni. Még nem publikus...

És kész lettek az újságok egy nappal előbb, úgyhogy néhány embernek oda tudtam csempészni az asztalára...:) És azt hiszem, örültek neki:)

A dupla töri közötti szünetbe meg kínomba állok a helyemen és várom, hogy történjen valami. Hát történt. Jutka néni beviharzik, lenyom két puszit, ledarál 5mondatot, de olyan sebességgel, hogy a Szovát megirigyelné... Hogy az újságcikkért, a kálvin-csillagért, meg mindenért, amit elintéztem neki. És kaptam egy doboz After Eight-et. Olyan aranyos volt, és annyira jól esett.:)

Délután meg bementem a tanáriba, összerakni holnapra az iskolaújságokat. Aztán adtam egyet a Salgó tanárnőnek, mint interjúalanynak. A vége az lett, hogy ő, a Szakáll tanár úr, meg a Kristó tanárnő szakadtak a röhögéstől az újság fölött, de úgy, hogy le kellett ülniük.:) Ilyenkor gondolom úgy, hogy nem hiába csináljuk.

Még soha nem voltam börtönben. Nem tudom, milyen érzés napokat, hónapokat, sőt éveket tölteni egy poros, pici, egészségtelen cellában. De van egy olyan tippem, hogy nem a világ legjobb dolga.
Szerencsétlen párducunknak a ketrece a börtöne. Ki tudja, mióta él ott abban az állatkertben fogva tartva. Kezd beleőrülni a helyzetébe. A távoli dolgokat már nem is látja, nem is érzékeli. Világa csupán a rácsokon belülre korlátozódik.
Tanárnő említette órán Pál apostol szavait: „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre” /1Kor13,12/. Kicsit átírnám: Mert most rácsok által homályosan látunk, akkor pedig színről színre.
Nincsenek ma köztünk ilyen emberek a világon? Akik csak az orrukig látnak? Tetteik előtt nem képesek felmérni azok következményét? Nem gondolnak a többiekre, nem látnak „távolra”?
Ezek között az emberek, és a már említett párducunk között csak egyetlen különbség van. A párduc nem tehet róla, hogy így kell élnie. (Lehet, hogy már fogságban is született.) Gondoljunk csak a predestinációra! Lehet, hogy ennek az állatnak ez a sorsa. (S valószínű, ha kiszabadulhatna, egészen megváltozna. Visszakapná élete értelmét.)
DE mi, ezek az emberek, tudnánk a rövidlátásunkon változtatni! HA akarnánk…

Nem nagyon jönnek be ezek a szimbolista költők, de Rilke tetszik. Az Őszi nap c. versének a német eredetije a legjobb, pedig nem értettem belőle túl sokat. Ha jól emlékszem, így kezdődött: Herr, es ist Zeit… Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de ez a pár szó nagyon megfogott. Bár nem úgy fordítanám le, ahogyan fordították azok, akiknek a fordítását olvastuk. (Szóismétlés, tudom xD)
Emögött a pár szó között, sokkal több van, mint amit tükörfordítással meg lehetne adni. Egy céltudatosság rejtőzik a sorok között. Valaminek itt van az ideje, valamit most kell megtennem. „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.” /Préd 3,1/ Szeretek a Bibliából idézni, most ez jutott eszembe.:)
Jókor vettük ezt a verset, ugyanis azon a héten volt az, hogy órákat tartottam apa helyett, kiselőadásokat nyomtam ezerrel, szabadidőmben Rákóczi-pályázatot írtam. Plusz a hét befejezéseként, pénteken ÖTÖK is volt, egyébként pont aznap vettük ezt. Akkor én pont így voltam: nem értem rá dilizni, hogy nem akarom, hagyjanak békén stb. A héten minden pillanatom be volt osztva, mindennek megvolt az ideje. Egyik dolgot csináltam a másik után, elég feszített tempóban…
Tehát azt hiszem, azért tetszik Rilke, meg ez a verse, mert nagyon aktuális volt…

A részeg hajó c. versben a lírai én a hajóval azonosítja önmagát. A hajó meséli el életét. Kereskedőhajóként kezdte pályafutását (vagy inkább pályahajózását?), a folyón vontatják a tenger felé, azonban vontatóit megölik. Így magára marad, tulajdonképpen teljesen szabadnak érzi magát.
Sokan vagyunk így: miután kikerülünk szüleink, az iskola által felállított korlátok közül, amint betöltjük 18. életévünket totálisan szabadnak érezzük magunkat. „Fejünkbe száll a szabadság”, s olykor bizony ennek negatív hatásai is lehetnek. A felelőtlen döntéseknek mindig megvannak a következményei.
Bizonyos dolgokat aztán nem lehet meg nem történné tenni. Egyetlenegyszer lehet jól, vagy rosszul megcsinálni. Ahogy az ismert szám is szól: „Most vigyázz, hogy jól csináld, Mert a legapróbb hibád, Megbosszúlja önmagát.” Nem lehet visszatérni a gyermekkorba, s átélni újra azokat az élményeket, amiket anno. Nem tudunk visszamenni az időben és máshogy leélni az életünket. Egyszer megvolt az esély. Ja, hogy elbénáztad?! Az már a TE hibád, a TE felelősséged…
És nem biztos, hogy ilyenkor az a legjobb megoldás, hogy leönygyilkolod magad, vagy ha ezt nem mered tárt karokkal várod a halált, mert már az is jobb lenne… Igen, piszkos dolog tud lenni néha a lelkiismeret!

Nagyon érdekes, hogy Rimbaud milyennek látja a magánhangzókat. Érdekes, hogy ő az egyes hangokat azonosítja bizonyos színekkel. Az én fejembe minden betű fekete színű. Lehet, hogy ez a XXI. század követelményeinek köszönhető: Times New Roman, 12-es betűméret, 1,5-es sorköz, 2cm-es margó és lehetőleg fekete szín stb…
Nekem a hét napjainak vannak színei. (Igen, nem felejtettem el, hogy megígértem, hogy írok erről ;) ) Pl. ma sárga napom van. De akkor le is írom, hogy milyen színek között élek.
Hétfő: fehér
Kedd: kék
Szerda: citromsárga
Csütörtök: narancssárga
Péntek: zöldeskék
Szombat: barna
Vasárnap: fekete. (Nem azért, mert gyászolom a hétvégét, - bár ez is egy jó magyarázat - hanem mert nekem a vasárnap a templommal, a palásttal párosul. Igen, családi ártalom.)Aztán még a történelemleckéknek is színkódjaik vannak. Ez attól függ, hogy milyen színnel húzom alá a könyvben a fontos dolgokat, és a vázlatokat is azzal színnel dekorálom ki. Például Nagy Lajos zöld színű, míg Luxemburgi Zsigmond bordó. (vagy pont fordítva? Ezt a kettőt mindig keverem…) Ennek persze apa nem örül annyira, mivel ő nem érti, hogy mire gondolok, amikor azt mondom: tudod a halványkékben..!

Komolyan mondom: titkosítani fogom a mobilszámomat... Ma este fél8-kor felhív Kálmán Attila, hogy a FŐSZERKESZTŐASSZONY-t keresi. Hát jó, hogy nem nyanyáz le rögtön... Sokkal aranyosabb az újságfőszerkesztő kisasszony (by GO-tanárnő). És mi jár annak, aki kiadja a telefonszámomat, mert kb. 2mp volt levenni, hogy ki volt az információgazda...:)

GO-tanárnőtől kaptam ezt a novellát, és azt hiszem, van némi keresnivalója itt...

A vers alaphelyzete szerint ősz van, a lírai én beteg, s várja a halált, hiszen az élet úgyis csak egy „átmeneti állapot”. Azonosítja magát a lehulló levelekkel, hiszen vele is így fog majd játszani egy nagyobb erő. De életünk tényleg csak egy átmeneti állapot?
Az életünk valahonnan valahova tart. Nem tart örökké abban a formában, amit naponta tapasztalunk. Tehát egy bizonyos szemszögből nézve tényleg egy átmeneti állapot.
Az élet egy utazás. De nem egy szimpla nyaralás, vagy országjárás, hanem egy olyan országjárás, mely közben a jellemünk, személyiségünk folyamatosan változik. Majd ennek az utazásnak is vége lesz egyszer. De úgy gondolom, hogy itt nem a cél fontos. Hanem a start és a cél közötti „átmeneti állapot”. A születés és halál közötti időszak, amikor rá kell jönnünk, hogy mi a feladatunk ezen a világon. S ezt a küldetést teljesítenünk kell. És ha készen vagyunk, valahová tovább megyünk…

Azt hiszem, ha valaki közölné velem, hogy egyszer én is úgy fogok kinézni, mint egy dög, lendületből vágnám pofon.
Pedig ha belegondolunk, egyszer mindenki meghal. (Legalábbis ez az általános tapasztalat…) Jó esetben vannak rokonaink, szeretteink, akik eltemetnek, utolsó utunkra kísérnek minket. Elég rossz érzés elképzelni, hogy (ki tudja mikor, előbb vagy utóbb de) egyszer én leszek az, akinek a koporsóját leengedik a sírgödörbe, aztán rám lapátolnak egy csomó földet…:( És akkor majd férgek, meg mindenféle undorító állatok eszik majd a testem… Elvileg olyan két hét – egy hónap múlva már csak csontok maradnak belőlem… (egy kis kitérés: a palást tizenhét év alatt se rohad el, tapasztalat…dédpapám). Vagyis tényleg olyan leszek, mint egy dög… (fúúj)
A versről könnyen össze tudom foglalni a véleményemet: érdekes. Érdekes, ahogyan Baudelaire a szépben látja a csúnyát, és ahogyan a csúnyában a szépet… A halál az a dolog, amit egyszer mindenki meg fog tapasztalni, de szerintem erre nem kéne emlékeztetni az embereket, pláne nem egy randi kellős közepén… (ez olyan illúzióromboló).

A vers központjában abszolút az albatrosz áll. Ennek a költeménynek talán az a különlegessége, hogy nem egy nézőpontból szemléli az albatroszt. Nem csak azt mutatja be, hogy milyen szép is egy ilyen madár. Vagy nem csak arról ír, hogy mennyire kártevő e faja az élővilágnak. Hanem egyszerre festi le a délceg állatot és az elesett, béna madarat. Mindez csak attól függ, hogy hol van éppen. Repül-e a légben, vagy botladozik a stégen (mármint a hajó fedélzetén, de az sehogy se akar rímelni…)

Számomra ez egy történelmi regény. Na, nem a témája miatt. Hanem, ez életem első kötelezője, aminél öhm… hiányzik az olvasás élménye. Nem vagyok rá büszke, de ez van. A 245. oldalnál feladtam, pedig sokáig olvastam még azután is, hogy megbeszéltük.
Bár két gondolatom azért van a művel kapcsolatban. Először is, hogy a bűnt bűnhődés követi. Ha ezt itt hallom először, lehet, hogy nem hagy ennyire hidegen. Ugyanis kilencedikben körülbelül a harmadik hittanórán vettük a bűnesetet, aminek ugyanez a lényege. Anno kellett írni egy fogalmazást „Bűn és bűnhődés” címmel. Ráment a fél életem mire megtaláltam, mert azt hittem, hogy tudok hasznosítani belőle valamit. Sajnos igazából semmit, talán csak annyit, hogy az emberek sokszor csak későn jönnek rá, hogy mekkora hülyeséget csináltak. És akkor már nem lehet meg nem történtté tenni.
A másik meg az, hogy „Isten minden bűnt megbocsát” (hiszen ezt leírja a Biblia). „Akkor meg miért baj, ha elkövetem ezeket a bűnöket?” Tragédia, hogy rengeteg ember így gondolkodik.
Ugyanis ezzel a gondolattal csak egyetlenegy apró bibi van. Mégpedig az, hogy ilyet nem ír a Biblia. Csak az van benne, hogy Isten minden bűnt megbocsát, amit MEGBÁNTAK! Vagyis nem követnek el még egyszer. Legalább Raszkovnyikov megbánta tettét… (1 plusz pont)
Határozottan tiltakozom az ellen, ahogyan Dosztojevszkij Napóleonról ír. Nem volt egy szent ember, ilyet nem is állítok. Igen, mint hadvezér, sokszor gátlástalanul átgázolt emberek tömegein. DE nemcsak úgy kéne nézni Napóleont, mint „korzikai szörnyeteg”. Hanem magánemberként is. Tehát ezt a Napóleon-eszményt megvétózom.
Azt hiszem, nem kell tovább részleteznem, hogy nem ez a regény lesz életem nagy kedvence. Igazából Dosztojevszkij ugyanazt írja le, mint ami a Bibliában is benne van. Kicsit átnevezte a szereplőket, meg kitalált egy új bűnesetet. Koppintás… Mert ha jól emlékszem, a Biblia egy „kicsit” előbb keletkezett… Ha már feltétlenül írni akart, alkothatott volna valami egyedibbet is, azalatt a nem kevés idő alatt, amíg megírta a Bűn és bűnhődést…

Respice finem! Tartsd szem előtt a véget!
Mi lenne, ha tudnánk, hogy mikor halunk meg? Ha tudnánk, mikor jár le az időnk? Mikor végeztük be a feladatainkat? Milyen lenne, ha életünk kezdetén kapnánk egy „menetlevelet” életünk fontosabb fordulópontjairól és dátumairól?
Ivan Iljics biztosan nem kapott ilyen útmutatást, hiszen amikor leesik a létráról, eszébe se jut, hogy talán ez lesz halálának oka. Éli tovább dolgos hétköznapjait, minden idejét leköti, hogy új lakásukat berendezze. Hiszen szeretetet senkitől sem kap, (kivéve Geraszimot, de egy szolga mégsem jelent annyit, mint egy szerető család) ezért kénytelen valamibe menekülni. Azonban érzi, hogy valami nem stimmel, de csak legyint, „majd elmúlik”! Ám egy idő múlva nem tud elsiklani fájdalma fölött, így felkeres egy orvost. De nem akarja elfogadni, hogy komoly gondok is lehetnek, hiszen élete fénykorában van, az nem lehet, hogy pont ő, pont most meghaljon. Bárki másnak véget érhetne az élete, de nem tudja elképzelni, hogy akár ez ő is lehetne.
Orvosról orvasra járva döbben rá a szörnyű igazságra: gyógyíthatatlan beteg. Ugyan még él, mert lélegzik, az alapvető életfunkciói megvannak, de tulajdonképpen ő már egy halott ember. Fokozatosan rosszabbodik állapota, munkáját is abba kell hagynia. Ebben a helyzetben még nagyobb szüksége lenne a szeretetre, de családja csak hibáztatja őt, kimutatják, hogy mekkora teher a tehetetlenségével együtt.
Végül Geraszim segít neki. Nemcsak azzal, hogy tartja a lábát, ami enyhíti egy kicsit a fájdalmát, hanem segít neki megérteni, hogy az élet véges, nem tart örökké. Van egy pillanat, amikor menni kell, amikor Isten áttesz minket egyik kezéből a másikba. Amikor ezt Ivan Iljics ezt el tudja fogadni, már megláthatja a fényt az alagút végén, boldogan tud meghalni.
Nagyon fontos, hogy életünk utolsó felében, hogyan tudunk visszatekinteni addigi életünkre. Ha azt érezzük, hogy rémes életünk volt, nem tudunk tiszta szívvel menni, mert szeretnénk még egy kicsit élvezni az életet, vagy az utolsó pillanatban megcsinálni azt, amivel megbíztak minket. De ha egy hasznos, dolgos életre nézhetünk vissza, sokkal könnyebb elfogadni a halált, mert itt és most elvégeztem a feladatomat, és várhatom a következőt valahol máshol…

Ma -a héten először- sikerült nem lekésni a buszomat. Lehet, hogy sokat lendített az ügyön, hogy a 8:30-ast kellett elérnem, és nem a 7:00-ást...
A "törifakton" meg baromi sokat sikerült töriznem, de legalább már használható mennyiségű cikkem van. Bár a törizést a délután folyamán sikerült bepótolni, ugyanis fél3-tól 6-ig nyomtuk. De annyira jó hangulatban telt, miután átlendültem a holtponton, és nem aludtam el ötpercenként. Nem tudom, vannak-e még ilyen hülyék rajtunk kívül, mindenesetre mi hétfőn a suliban fogunk törizni a fáklyás felvonulás előtt...
Megkaptam életem legrosszabb németjegyét: 3-ast írtam.:P A Máténak meg 4-es lett. Ez pontjól jött ki, mivel két napja olyan simán lestréberezett órán, hogy megszólalni nem tudtam. Még a radíromat se tudtam hozzávágni, úgyhogy ezt a tegnapi nap németóráján pótoltam... És németen ma írtunk vélemenyéket az órákról, a németről, arról, hogy mit szeretnénk az órákkal kapcsolatban... Ez kifejezetten tetszett.:)
Az október 23.-i műsor meg szerintem olyan jól sikerült (mint még soha).:) Annyira megható volt, ahogy a végén olyan meghatottan kiállt Kálmán Attila (Boldog szülinapot!), meg a csönd is!:) Bár az a telefoncsörgés a SZÖVEGEM alatt, az nem tetszett. :S De összességébe véve, úgy gondolom, hogy szuper volt. Még a Dénes se felejtett el ismételni, és mintha megint CSAK a fény sebességének tempójával beszélt... 

Részletezzem?

Ma inkább nem írok semmit, mert még kicencúráznám magamat is...

Igen, tudom, bocsi, de muszáj volt!!! Ezt a "repülőgépes" pozíciót elvileg szeretik a babák, főleg, ha fáj a hasuk. Borókát meg csak a fénykép kedvéért fordítottam egy kicsit ki. Szerencsére nem sorozatfelvétel készült, ugyanis 3mp múlva már enyhén szólva is érdekes színekben pompázott a feje az üvöltéstől.
Ma meg igazából nem történt semmi érdekes, azon kívül, hogy egy csomóan nem küldték el a cikkeket. De nem izgat, én nem fogok nekik könyörögni, egyszerűen kihagyom őket.
A zongoraavató, meg öhm érdekes volt. Amit a kezével csinált az zseniális volt (szóismétlés, tudom), de nem tetszettek a darabok. Szomorúak, durvák voltak és nagyon nyomta a basszust...

 Ja-ja, ma volt a kisasszony keresztelője! Nem bírtam ki, hogy ne rakjam föl ezt a képet. Olyan aranyos, és kívételesen ezen a képen nem vörös a feje az üvöltéstől. Merthogy igen, tévedtem: mégse hagyták ki belelőle a hiszti-programot...
Elvileg a boróka, mint növény egyik jellemzője, hogy templomkertekbe ültetik. Hát a két pap nagyapával azt hiszem, illik rá a név!
És ahogy a Barnus is megjegyezte: a legidősebb és a legfiatalabb Márkus-unoka.

Tegnap volt az ÖTÖK 3. ülésszaka! Nem gondoltam volna, hogy a kezdésre minden kész lesz! Úgy rohangáltam az épületben, mint a mérgezett egér, amin egy kicsit segített ofő nyugtató csokija, aminek egyébként most eszem a mások felét...:)
Az előadók meg remekek voltak! Én nem gondoltam volna, hogy a Dénes még akár beszélni is tud, ha nagyon akar! A Marcinak jó volt a ppt-je. Témában a Krisztié tetszett a legjobban, és rajta látszott, hogy mennyire szereti Napóleont! A Tomiéban, meg az tetszett, ahogy kivágta magát a kérdésekből! Nagyon emlékeztet valakire... nem is tudom ki csinált még ilyet... De természetesen összességében a Zsakliné volt a legjobb, csak mert én készültem vele...!
És ami a végén még nagyon jól esett, hogy egy csomóan odajöttek gartulálni, meg kezet fogni, és csak így név nélkül a Takács Bence ezt mondta, hogy: "Panka, belőled még egyszer nagy ember lesz! Én ezt már most tudom!" Ez annyira jól esett....:)
Ma délután meg osztálybuli!!! Kicsit érdekes lesz, mert 11-kor keltem fel.

Ma volt a második órám a kilencedikbe, Bogival együtt! Aranyosak voltak, amikor elkezdtek jelenteni: "Tanárúr-helyettesnek tisztelettel jelentem..." xD De remélem jó volt, élvezték, és apának nem kell újratanítania az egészet!
Voltam a tatai TV-be... Hát ezt inkább hagyjuk...
Gőzerővel készülök holnapra... ÖTÖK!

...ugyanis mindössze 17-en(!) jelentkeztük sítáborba! Mellesleg az iskola létszáma 280fő körül mozog!:( Hetedik óta vágytam és vártam arra, hogy egyszer síelhessek a szülinapomon. Most összejöhetett VOLNA. De a diákság passzivitásának hála, ha síelni akarok, mehetek a Kőkúttal február első hetében... Annyira örültem neki, hogy végre lesz egy szülinapom, ami nem szokásosan telik, nem iskolában kell ülnöm, hanem (ha csak egy fél napot is, de) síelhetek! Azt szerintem mondanom se kell, hogy mérhetetlenül csalódott vagyok, már a bőgés határán állok. Mert hiába mondták a fiúk (akik egyébként minden sítáborban felköszöntöttek eddig), hogy előrébb hozább a szülinapomat, és megünnepeljük, de az mégse olyan:( Szóval egy világ omlott össze bennem.

A Napóleonos előadások meg hosszúak és rém unalmasak voltak. A másodikl előadó retorikailag majdnem elérte a Teremtés hetén már megismert barátunkat...xD Ráadásul, még épphogy csak megérkeztünk, amikor észrevettem, hogy Szaki Zsuzsi rám néz és megindul felém. Na, akkor megpróbáltam halál gyorsan eltűnni, de sikerült elkapnia. Merthogy nem talált senkit, aki nem fél a kamerától. Hála égnek azt már megszokta, hogy nekem előtte el kell mondania a kérdéseket, amiket fel fog tenni. Hát a közel 5 másodperces felkészülési idő után, amit kaptam, sikerült totálosan más kérdéseket prezentálnia, úgyhogy improvizáltam egy jót... Tehát nyomatékosan kérek mindenkit, hogy holnap még tévedésből se nézze a tatai TV-t!