Ez a dráma tetszet.:) Értettem a történetet, meg lehetett jegyezni a szereplők nevét és még érdekes is volt.
Az alapszitu röviden annyi, hogy van egy minden lében kanál Gregersünk, aki abban a kórban szenved, hogy  azt hiszi, neki kell megváltania a világot. Nincs olyan dolog, amiről nem tudhat, nincs olyan ügy, amibe bele ne szólhatna akár szavakkal, akár tettekkel. Nos, ennek a Gregersnek az az elve, hogy minden házasságnak az őszinteség az alapja. (Most erről nem nyitok vitát, hogy mennyire van igaza, avagy sem, a lényeg, hogy van benne valami. De ha mindent tudunk a másikról, unalmassá válhatnak a hétköznapok. Szóval az nem baj, ha APRÓ titkaink vannak.)
Na tehát, Gregers elhívja sétálni Hjalmart, régi jó barátját (speciel másfél évtizede nem találkoztak, úgyhogy tényleg régi), s a városi túra közben megejt egy rögtönzött felvilágosító órát. Elmeséli Gina kalandját az öreg Werlével. Hjalmar ekkor döbben rá, hogy Hedvig nem is biztos, hogy az ő lánya...
Az őszinte alapok megvannak. Mégis a házasság mintha befuccsolni látszana. Gregers elve megdőlt. Hjalmar ellöki magától (nevelt)lányát, aki aztán tényleg nem tehet semmiről. (Mondják, hogy a gyerek választja meg, hogy hova születik, azt hiszem Hedvignek ebbe a családba kellett születnie.) Hedvig nem igazán érti, hogy mi történt, nem érti, hogy miért taszítja el apja magától. Nagy áldozatra készül: lelövi a vadkacsát, a mindenét, ezzel mutatva ki szeretetét apja iránt. Felmegy a padlásra, azonban nem a kacsára fogja a fegyvert, hanem maga ellen fordítja.
Az értelmetlen halálnak egyik szép példája. Vagy mégsem? Hiszen Hjalmar és Gina a gyászban kibékülnek (esetleg ezért született ebbe a családba), s most már egy őszinte alapokon álló házasságot tudnak felépíteni. Relling doktor azt mondja: Hedvigre egy év múlva már senki sem fog emlékezni. Ez durva. Megvétózom. Ha egy édesanyának ott kell állnia a gyereke koporsója felett, biztos, hogy mindennap eszébe fog jutni. Ezt nem lehet elfelejteni! És Hjalmar agyából se fog kitörlődni, hogy mit tett érte Hedvig…