Azt hiszem, ha valaki közölné velem, hogy egyszer én is úgy fogok kinézni, mint egy dög, lendületből vágnám pofon.
Pedig ha belegondolunk, egyszer mindenki meghal. (Legalábbis ez az általános tapasztalat…) Jó esetben vannak rokonaink, szeretteink, akik eltemetnek, utolsó utunkra kísérnek minket. Elég rossz érzés elképzelni, hogy (ki tudja mikor, előbb vagy utóbb de) egyszer én leszek az, akinek a koporsóját leengedik a sírgödörbe, aztán rám lapátolnak egy csomó földet…:( És akkor majd férgek, meg mindenféle undorító állatok eszik majd a testem… Elvileg olyan két hét – egy hónap múlva már csak csontok maradnak belőlem… (egy kis kitérés: a palást tizenhét év alatt se rohad el, tapasztalat…dédpapám). Vagyis tényleg olyan leszek, mint egy dög… (fúúj)
A versről könnyen össze tudom foglalni a véleményemet: érdekes. Érdekes, ahogyan Baudelaire a szépben látja a csúnyát, és ahogyan a csúnyában a szépet… A halál az a dolog, amit egyszer mindenki meg fog tapasztalni, de szerintem erre nem kéne emlékeztetni az embereket, pláne nem egy randi kellős közepén… (ez olyan illúzióromboló).