A vers alaphelyzete szerint ősz van, a lírai én beteg, s várja a halált, hiszen az élet úgyis csak egy „átmeneti állapot”. Azonosítja magát a lehulló levelekkel, hiszen vele is így fog majd játszani egy nagyobb erő. De életünk tényleg csak egy átmeneti állapot?
Az életünk valahonnan valahova tart. Nem tart örökké abban a formában, amit naponta tapasztalunk. Tehát egy bizonyos szemszögből nézve tényleg egy átmeneti állapot.
Az élet egy utazás. De nem egy szimpla nyaralás, vagy országjárás, hanem egy olyan országjárás, mely közben a jellemünk, személyiségünk folyamatosan változik. Majd ennek az utazásnak is vége lesz egyszer. De úgy gondolom, hogy itt nem a cél fontos. Hanem a start és a cél közötti „átmeneti állapot”. A születés és halál közötti időszak, amikor rá kell jönnünk, hogy mi a feladatunk ezen a világon. S ezt a küldetést teljesítenünk kell. És ha készen vagyunk, valahová tovább megyünk…