Számomra ez egy történelmi regény. Na, nem a témája miatt. Hanem, ez életem első kötelezője, aminél öhm… hiányzik az olvasás élménye. Nem vagyok rá büszke, de ez van. A 245. oldalnál feladtam, pedig sokáig olvastam még azután is, hogy megbeszéltük.
Bár két gondolatom azért van a művel kapcsolatban. Először is, hogy a bűnt bűnhődés követi. Ha ezt itt hallom először, lehet, hogy nem hagy ennyire hidegen. Ugyanis kilencedikben körülbelül a harmadik hittanórán vettük a bűnesetet, aminek ugyanez a lényege. Anno kellett írni egy fogalmazást „Bűn és bűnhődés” címmel. Ráment a fél életem mire megtaláltam, mert azt hittem, hogy tudok hasznosítani belőle valamit. Sajnos igazából semmit, talán csak annyit, hogy az emberek sokszor csak későn jönnek rá, hogy mekkora hülyeséget csináltak. És akkor már nem lehet meg nem történtté tenni.
A másik meg az, hogy „Isten minden bűnt megbocsát” (hiszen ezt leírja a Biblia). „Akkor meg miért baj, ha elkövetem ezeket a bűnöket?” Tragédia, hogy rengeteg ember így gondolkodik.
Ugyanis ezzel a gondolattal csak egyetlenegy apró bibi van. Mégpedig az, hogy ilyet nem ír a Biblia. Csak az van benne, hogy Isten minden bűnt megbocsát, amit MEGBÁNTAK! Vagyis nem követnek el még egyszer. Legalább Raszkovnyikov megbánta tettét… (1 plusz pont)
Határozottan tiltakozom az ellen, ahogyan Dosztojevszkij Napóleonról ír. Nem volt egy szent ember, ilyet nem is állítok. Igen, mint hadvezér, sokszor gátlástalanul átgázolt emberek tömegein. DE nemcsak úgy kéne nézni Napóleont, mint „korzikai szörnyeteg”. Hanem magánemberként is. Tehát ezt a Napóleon-eszményt megvétózom.
Azt hiszem, nem kell tovább részleteznem, hogy nem ez a regény lesz életem nagy kedvence. Igazából Dosztojevszkij ugyanazt írja le, mint ami a Bibliában is benne van. Kicsit átnevezte a szereplőket, meg kitalált egy új bűnesetet. Koppintás… Mert ha jól emlékszem, a Biblia egy „kicsit” előbb keletkezett… Ha már feltétlenül írni akart, alkothatott volna valami egyedibbet is, azalatt a nem kevés idő alatt, amíg megírta a Bűn és bűnhődést…