Ady Endre „Góg és Magóg fia vagyok én” kezdetű versét 1905-ben írta. Az Új Versek c. kötet vezérverse, érdekessége, hogy nincs címe.

A hangsúlyt most a lírai én személyében felfedezhető ellentétekre helyezném. Azt egyértelműen leszögezhetjük, hogy egy elnyomott lázadó. Magyarul azért lázad, mert a hatalom elnyomja. Tudja, hogy harca reménytelen, mégis kitartóan a küzd! Egy olyan célért, amit sohasem fog elérni, de csakazértis! („A célt tudom még százszor el nem érem. Mit sem tesz. A cél voltaképp mi is? A cél megszünte a dicső csatának, A cél halál, az élet küzdelem, S az ember célja e küzdés maga.”) A lírai én reformer szándéka radikális akarattal párosul. Akkor is, ha céljához szembe kell szállni, vagy megújítani a magyar hagyományokat. Itt egy, a XIX. századra jellemző konzervatív eszmével való szembeszállást figyelhetünk meg. Annak ellenére, hogy a lírai én nemzeti elkötelezettsége igen erős, az öncélú maradisággal, a rossz konzervatívsággal szembeszegül.