Babits egyelőre nem lett a szívem csücske. Valószínű ehhez nagyban hozzájárul a kettesem… (tudom, csakis az én hibám, de a versek 50%-át hibátlanul tudtam, szóval minimum egy kétésfelest megérdemelnék…)
Az ominózus vers –amit nem tudtam- A lirikus epilógja. Nekem az elején nagyon nem tetszett, most már talán egy picit jobban.
Amikor először olvastuk, rögtön az jött le, hogy már megint itt van egy egoista költő. (Mostanában ezt mindenkiben képes vagyok meglátni.) Aztán kicsit továbbgondolva az első sort: /Csak én birok versemnek hőse lenni/ mintha azt (is) akarná jelenti, hogy mindenkinek vannak olyan dolgai, amiben ő különösen tehetséges. És így már érthető, talán nem is annyira egoista. Babitsnak a versírás, a versei az a terület, amiben tehetségesebb, mint az átlag.
És igen, volt egy hétvége is, amit a változatosság kedvéért végigangoloztam. De ezt most hagyjuk... Vannak ennél jobb dolgok is, mint pl Sofi-baba. Bár van egy olyan érzésem, hogy ez a gyerek nem feltétlenül kedvel, mert már megint elkezdett sírni, amikor meglátott, de a sulis kitűzőm kifejezetten izgatta a fantáziáját... Na mindegy, azért beszélgettünk egy jót a Dórival, meg fagyiztunk, szóval jóó volt!!!
JA: apa hazaért Nagynémetországból /by Barnabás/, és kaptam német vicceskönyvet!;)
Utolsó kommentek