Bűnt büntetés követ. Ezt mindenki tudja, főleg mióta közelebbről találkozott Dosztojevszkijjel…

Ha a törvénytisztelő állampolgárok manapság megmutatják annyira nem is törvénytisztelő oldalukat, akkor azt a bűn mértékének megfelelően jutalmazzák. Jobb esetben néhány „baráti” figyelmeztető szóval, rosszabb esetben monológgal, esetleg egy rögtönzött prédikációval. Súlyosabb vizekre hajózva pénzbírsággal, vagy egy börtönben beváltható üdülési csekkel…

Persze, ez nem volt mindig így! Adózzunk tisztelettel Hammurappi barátunknak, aki le is írta (=márványba foglalta) „Szemet szemért, fogat fogért” elvét. Ha nekem behúztak, én is behúz(hat)ok egyet.

Ugyan Mikszáth Kálmán a 19-20. század fordulóján élt, mégis ez az elv megtalálható: Beszterce ostroma c. regényében. A történet a 19. században játszódik részben valós személyekkel, mégis középkori módon.

Pongrácz Istvántól (a magyar Don Qijotétól) elrabolták Estellát, a vár úrnőjét. Különösebben nem szerette az asszonyt, mégis megsértették férfiúi becsületét, amit meg kell torolni. Így hát felül a lovára, Waterloo-ra (vagy Waterló-ra?(; ) s megindul hadseregével Beszterce ellen. A történetet felesleges lenne újra leírni, a lényeg az, hogy „Beszterce cserét ajánl: odaadják Apollóniát (=a hadizsákmányt), amíg meg nem találják a túszt.”

Pongrácz István tipikusan az az ember, aki a múlt évszázadból maradt itt (na jó, vagy egy kicsit régebbről…). Az ő személye teljesen átlagos, normális lenne… a középkorban! Azért furcsa egy kicsit ez a regény, mert keveredik benne a középkor és a 19. század. És pont ettől különleges!

Egyébként nekem tetszett, főleg mert sok történelmi névvel találkoztam benne. Nem biztos, hogy sikerül mindet felsorolnom, de: Medici Katalin, Zrínyi Ilona, II.Rákóczi Ferenc (+a Rákóczi-nóta) és Waterloo. Arra még nem sikerült rájönnöm, hogy mért pont ezeket említi, de gondolkodom a problémán…