HTML

A nap vicce

Panka blogja:)

Eredetileg irodalmi blognak indult, ezért találhatóak az elején "irodalmi bejegyzések". Mivel most már nem kell ilyet írnunk, inkább magánéleti blog lett belőle. Életem darabkái, életképek.:)

HASIZOMEDZÉS! ;)

A nap vicce

Utolsó kommentek

Indavideó

Flaubert: Bovaryné

2009.09.23. 17:20 pankablogja

 

„Unatkozni csak az unalmas emberek tudnak” – így reagált kilencedikben az angoltanárom arra a válaszra, amit a „mit csináltál az őszi szünetben?” kérdésre kapott egyik –ezek szerint unalmas- diákjától. Akkor nem igazán foglalkoztam ezzel a mondattal, de valamiért mégis megmaradt bennem. Lehet, hogy van valami igazságtartalma?
Emma tipikusan egy ilyen unalmas ember. Soha semmit nem tud hosszabb ideig élvezni, soha semmi nem köti le őt hosszabb ideig, mindig mindenben csak az egyhangúságot látja. Pillanatnyi örömöket ad neki a házassága, az a bizonyos bál, a költözés és a félrelépések. Azonban ezek az örömök hamar tovaszállnak, s helyette jön a bú, a depresszió. Amint beleszokik új életébe, még újabb helyzetekben szeretné találni magát. A megcsalás is csak addig okoz neki boldogságot, amíg a férje nem tud róla. Amint a házastárs tudtával történnek ezek a félrelépések, rögtön unalmassá válnak.
Pedig lehet, hogy csak egy más nézőpontból kéne szemlélnie az életét. Észre kéne vennie, hogy milyen nagy ajándék, hogy élhet. Többet kéne foglalkoznia gyermekével, részt venni az életében, nézni, hogy cseperedik fel. (Én tényleg nem értem, hogy lehet egy kisgyerek mellett unatkozni… egy kisbaba tényleg Isten ajándéka. És ha másért nem is, ezért érdemes élni!)
Azt hiszem, tényleg igaza volt anno az angoltanáromnak. Az embernek mindig akad valami tennivalója: ha nem is kézzelfogható, mert nem takarítani kell, hanem mondjuk, csak gondolkodni az élet értelméről. Vagy egyszerűen a szereteteddel életben tartani valaki(ke)t. Ez pont elég nagy feladat ahhoz, hogy az élet ne csak unatkozásból álljon.
Emma mégis unatkozik. Reggeltől estig, estétől reggelig. Éjjel és nappal, télen és nyáron. Unalmas életének önkezűleg vet véget: megmérgezi magát. Most a 479. dicséret sorai jutnak eszembe: „Majd ha kegyelmesen Nézed az életem: Állhassak csendesen. Hinni taníts!” Emma hogyan állt meg akkor? Elvégezte azt, amit neki szántak? Az volt élete feladata, hogy amennyiszer csak tudja, megcsalja a férjét, majd öngyilkos legyen, hiszen olyan unalmas élete volt?
Egyáltalán mi az ember feladata? Mit kell nekem megtennem életem során? Mikor, hogyan és ki mondja meg, hogy mit kell bevégeznem?
Számomra már kezd kirajzolódni a „küldetésem”, bár még nem látszik tisztán. Azonban egy valamiben biztos vagyok: unalmas életem nem lesz. Unatkozni már most nincs időm…

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pankablogja.blog.hu/api/trackback/id/tr981402267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzösziHusííí 2009.09.23. 21:07:50

hát ez nagyon tetszik..megfog ahogy írsz és teszed a gondolataidat róla sorba..:)

oFő 2009.09.24. 07:20:42

szerintem is jól írsz! és Emma jellemzésében is egyetértek veled, rém utálatos és idegesítő nő... egyetlen helyesbítő közbevetés: a férje nem tudja meg, hogy Emma megcsalta őt, csak sokkal Emma halála után, amikor megtalálja a levelezését Rodolphe-fal. szegény Charles sem egy férfiideál...
süti beállítások módosítása